Varázslatos hógömb

A karácsonyi vásár a főtérre költözött, ahol minden ház ablaka meleg fénnyel ragyogott. A bódék egymás mellett sorakoztak, mindet fenyőágakkal és apró, aranyszínű égősorokkal díszítették. A standokon kézműves hógömbök, puha gyapjúkendők, kézzel faragott fából készült baglyok, csillogó üvegdíszek és apró, illatos szappanok sorakoztak. Minden bódé előtt egy-egy mécses pislákolt, néha meg-meglebbenve a gyerekek szaladgálásától. A tér közepén állt a hatalmas karácsonyfa, tele piros szalagokkal, fahéjrudakkal és halkan csilingelő kis harangokkal. A fa tetején egy ezüstcsillag ragyogott, ahogy a fények megcsillantak rajta.

A kis Luca hét­éves kislány volt, világosbarna haja puha hullámokban omlott a vállára, amit egy csillámos hajcsat fogott félre – olyan volt, mintha egy apró hópehely ragyogna benne. Az arcát finom, kerekded vonások határozták meg, amit a hideg karácsonyi levegő rózsaszínre csípett. Izgatottan toporgott a karácsonyi vásár egyik bódéja előtt édesanyja mellett. A pult tele volt csillogó hógömbökkel: volt bennük falu, szánkózó gyerekek, hóember, sőt még egy apró bagoly is egy havas ágon.

– Nézd, anya – szólalt meg lelkesen rámutatva a bagolyra. – Olyan, mintha rám nézne.

Édesanyja mosolyogva közelebb hajolt. A hógömbben egy apró bagoly ült egy vékony, hóval borított ágon. A háttér halványkék árnyalatot kapott, hogy a bagoly és az ág még jobban kiemelkedjen. A gömb alján egy egyszerű, fehér talp állt, amelyen ezüst betűkkel ez állt: "Winter Magic".

– Valóban, mintha figyelne. Tetszik? – kérdezte édesanyja mosolyogva.

– Jaj, nagyon – csillogott Luca szeme. – Amikor megrázom, olyan, mintha igazi hó esne körülötte.

A bódénál álló idős árus odalépett hozzájuk. Az egész környéket finom mézeskalács, forralt bor és sült gesztenye illata lengte be, ami tökéletesen illett a hűvös téli levegőhöz.

– Ez egy különleges darab – mondta az árus, miközben óvatosan felemelte a baglyos hógömböt. – Azt tartják, hogy aki ezt kapja, annak a kívánsága teljesül.

Luca tágra nyílt szemmel hallgatta. Minden mozdulatában ott volt az a fajta lelkesedés és csodavárás, amely csak egy hét­éves gyerek sajátja, aki még elhiszi, hogy bármi megtörténhet, pláne karácsony előtt.

– Tényleg?

– Tényleg bizony – bólintott az árus. – De csak akkor működik, ha jó szívvel adják.

Ezután összekacsintott az édesanyjával. A nő elővette a tárcáját, de az árus megcsóválta a fejét.

– Ez most ajándék. Látom, mennyire tetszik neki. És karácsonykor öröm adni.

– Nekem? – kérdezte Luca elakadt hangon – Csak úgy?

– Csak úgy – válaszolta mosolyogva az árus. – Boldog karácsonyt, kislány.

Ahogy továbbindultak, Luca szorosan magához ölelte a hógömböt. A benne ülő bagoly mintha most is felé fordította volna a fejét, és figyelné, ahogy a kislány léptei visszhangoznak a vásárban.

Otthon Luca óvatosan az ablakpárkányra tette a kis üveggömböt.

– Anya – szólt halkan –, szerinted mit kívánjak?

– Amit a szíved súg – simogatta meg az anyukája a haját.

Luca megrázta a hógömböt. A bagoly körül szállingózni kezdett a műhó, mintha apró csillagok hullanának. A kislány behunyta a szemét, és halkan kívánt valamit. Ahogy Luca kívánt, hirtelen finom parfümillat töltötte meg a szobát – pont olyan, amilyet a nagymamája viselt. Ez volt az első karácsony nélküle, és a hiány valahogy élesebbé tett minden apró emléket. Luca felnézett.

– Anya – suttogta Luca – érezted ezt? Szerinted ő üzent nekünk?

– Azt hiszem, igen – válaszolta édesanyja, miközben megsimogatta a kislány haját. – Hogy nincs mitől félni, és az ünnep idén is megtalál.

A nagymamánál mindig volt egy parfüm. Egy halványrózsaszín üveg, amelynek arany kupakja már félig megkopott, de a belsejéből mégis ugyanaz az édes, finom illat áradt. A nagymama sosem fújt belőle sokat, csak egy cseppet a nyakára és a csuklójára. Luca mindig is különösnek találta, hogy az üveg sosem fogyott ki – bármilyen réginek tűnt, bármennyit is húzogatta le a napok során, a mennyisége nem változott.

– Ez bizony varázs parfüm – nevetett egyszer a nagymama, miközben a kislány orrára koppantott egy játékos mozdulattal. És minden karácsonykor elmesélte a történetet, honnan van az üveg.

– A nagypapád hozta nekem a háborúból – mondta, s Luca ilyenkor elképzelte a nagypapát fiatalon, bakaruhában, egy nagy hátizsákkal. – Egy francia bajtárstól kapta, aki azt mondta, "Madame-nak illik majd ez az illat."

De Luca észrevette, hogy a mese minden évben egy kicsit más volt. Egyszer a bajtárs párizsi volt, egyszer normandiai; egyszer egy katonai barakkban adta át, máskor egy kávézó mögötti sikátorban búcsúzkodtak. A nagymama sosem ugyanúgy mondta el, de Luca nem bánta. Valahogy attól lett igazán mesés.

Most pedig, ahogy Luca visszagondolt erre, megcsapta az orrát ugyanaz a halvány parfümillat, és hirtelen úgy érezte, mintha a nagymama ott állna mellette.

– Édes kis unokám, én itt vagyok. Mindig is itt leszek.

Luca újra megforgatta a gömböt, és ahogy a hó szikrázva hullott, szívét melegség járta át.

Talán tényleg létezett karácsonyi varázslat.